New York állam, USA - Rezsicsekkek nélkül egy fenntartható, modern jurtában
Egy negyvenes évei közepén járó pár, Everett Boutilett és Louis Johnson, településektől távol, természeti környezetben szeretett volna élni egy kisebb méretű, energiahatékony lakóhelyen. Eredetileg földdel fedett otthonban gondolkodtak, de egy barátjuk meggyőzte őket, hogy próbálják ki a jurtát. Némi utánajárást követően kiderítették, hogy a jurtához kevesebb erőforrásra lesz szükségük, kevesebbe is kerül, ráadásul saját kezűleg, illetve barátok segítségével felépíthető. Mivel a területet bérlik, az is fontos szempont volt, hogy a jurta később elvihető lesz. 2008 nyarán szerezték be az 53m2-es jurtát a Colorado Yurt Company-tól.
A jurta teteje ipari terhelésre tervezett anyagból készült, hegesztett, vízzáró varratokkal. Az anyag alsó rétege poliészter, a felső PVC. Erre jön még egy poliuretán fedőréteg, ami az UV-sugárzás ellen véd és könnyen tisztítható. A jurtafal anyaga választható, háromféle lehet:
• háromrétegű PVC, ami a legtartósabb, de legkevésbé környezetbarát;
• 100% poliészter akril fedőréteggel;
• pamut-poliészter keverék akril fedőréteggel azoknak, akik természetesebb anyagra vágynak.
A jurta rácsozata, ajtaja és a kupola tetejére kerülő gyűrű duglászfenyő, a tetőtartó gerendák hajlítószilárdsága 147kg/cm2. A tetőn beáramló fényt és extra szellőzést egy nyitható akril kupolaablak biztosítja. A jurta oldalrácsára kerülő feszítőkábel horganyzott, védőburkolattal ellátott repülőgép-kábel, szakítószilárdsága 1900 kg. Az alapfelszereltségű jurtának három ablaka van, mindegyik szúnyoghálós, „PVC-üveges”, és egy lezipzározható külső sötétítő is tartozik hozzá.
A jurta lakói mindent úgy alakítottak, hogy ne függjenek semmilyen közműtől és közszolgáltatástól, ami nagyon tudatossá tette az energia- és vízfelhasználásukat. "Van egy 1,2 kWh-s fényelektromos panelünk az áram előállítására, és egy akkumulátor az áram tárolására, fával fűtünk, gázpalackról főzünk, a vizet a kútból kézzel pumpáljuk, komposzt WC-nk van és nincs szennyvízaknánk. Tavasszal az első dolgunk lesz egy mulccsal töltött szürkevíz ülepítő kialakítása. Jelenleg még a komposzthoz adjuk a szürke vizet, így az télen is aktívan működött. A fényelektromos rendszer kicsi és csatlakoztatható hozzá egy generátor, hogy szükség esetén kiegészítse az áramtermelést. Ezt ugyan még nem használtuk, inkább igyekszünk csökkenteni az áramfogyasztást. A mikrónkat és a kenyérpirítót csak nagyon napfényes időben használjuk, a világítást pedig gázégővel és gyertyákkal egészítjük ki, amikor szükséges. Sok energiát spórolunk, ha a fatüzelésű kályhán főzünk. A víz pumpálása testmozgásnak se utolsó, és nagyon tudatossá teszi a felhasználást, azaz nem pazarolunk egy csepp vizet se. Egyelőre a kályhán melegítjük a vizet, de nyárra tervezünk egy napkollektoros vízmelegítőt."
A jurta felállítása ugyanakkor nagyszerű közösségi tevékenységnek is bizonyult, összesen 45 családtag és barát segített és több, mint százan jártak azóta látogatóban. Mindenkit érdekelt és lenyűgözött az ötlet.
"A jurtának köszönhetően hihetetlenül közel vagyunk a természethez. Halljuk a körülöttünk lévő világ hangjait: az esőt, a szelet, a prérifarkasok csaholását és vonyítását, a baglyokat, ludakat és egyéb madarakat. A jurta belsejét elárasztja a természetes fény. Amikor az idő engedi, mind a hét ablakot kinyitjuk, és bármerre nézünk, a természetet látjuk. A kupolán keresztül látjuk az eget, a felhőket és a holdat és nem tudunk ráunni. A laktér könnyen rendben tartható, takarítható és kényelmes is. A mérete miatt semmi felesleges holmit nem halmozunk fel és így könnyebb az egyszerű élet melletti elkötelezettségünket is fenntartani."
Forrás és további információk:
A projektet támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.
Publikálás dátuma: 2009. 09. 19. 16:39
Készítette: GreenDependent Egyesület, 2009. 09. 15. 13:08
Utoljára módosítva: ddekanyadm, 2009. 10. 05. 14:16









