Gyerekszobák környezettudatos használata
Tartalom
Legfontosabb talán, hogy
- természetes alapanyagokat használjunk (bútor, játék, padló, szőnyeg, függöny),
- tartsuk szem előtt a bútorok funkcióját és a gyermek - korának megfelelő - igényeit,
- biztosítsunk sok fényt,
- ne vigyük túlzásba a játékmennyiséget,
- és minimalizáljuk az elektromos berendezések számát.
A kialakított szoba berendezési tárgyai feleljenek meg gyermekeink életkorának, ízlésének. Ha már elérték azt a kort, beszéljük meg velük, milyen színvilágot, dekorációt, elrendezést szeretnének. Legyen tér a játszáshoz, tanuláshoz, olvasáshoz. Amikor megtervezzük a szobát, a gyerekek szemmagasságából is nézzünk körül! Üljünk, térdeljünk a padlóra és gondoljuk át, melyik bútordarab hova kerüljön, hogy később semmi ne legyen útban.
JÁTÉKOK
A gyerekszoba általában játékraktár is egyben. Az évek során elképesztő mennyiség gyűlik össze hasznos és haszontalan holmikból, és általában az utóbbiak vannak többségben. A helyzetet javítandó, íme néhány ötlet:
- Ünnepekkor, születésnapokon adjunk tippeket a rokonságnak, mire van leginkább szüksége gyermekünknek.
- Nehéz megállni, hogy gyakorta apróságokkal lepjük meg az apróságokat, mégis próbáljunk meg erőt venni magunkon, és újabb autó vagy katicabogár beszerzése helyett nézzünk be az ágy alá: garantáltan találunk egy-két rég elveszett kedvencet, ami az újdonság erejével hat majd.
- A beszerzett játékok természetes, fenntartható gazdálkodásból származó vagy újrahasznosított alapanyagokból készüljenek, lehetőleg mellőzzük a műanyagot (léteznek újrahasznosított műanyagból készülő játékok is!)
- Fa bútorok, fajátékok esetében figyeljünk oda, hogy a festésükhöz használt felületkezelő anyagok kémiailag semlegesek legyenek. Az EN 71/3 normának megfelelő anyagok gyermekjátékokra is alkalmazhatóak.
- Sajnos fából is készülnek felesleges játékok, ld. kenyérpirító fa kenyérszeletekkel vagy mikrohullámú sütő a kislányok konyhájába... Inkább készítsünk magunk játékokat, pl. a hétvégi kiránduláson gyűjtött termésekből, fadarabokból, kavicsokból! Így nem csak a család tölt együtt több időt, de a gyerekek kézügyessége és kreativitása is fejlődik, ráadásul az elkészült játék később akár komposztálható is.
- A kézműveskedést, barkácsolást kedvelő fiúk-lányok és szüleik komolyabb játékok készítésébe is belefoghatnak – ebben az esetben is előny, hogy az alkotók maguk válogathatják meg alapanyagaikat és az elkészült remekmű sokkal többet jelent a tulajdonosának, mint egy bolti szerzemény. A hobbiboltokban, könyvesboltokban rengeteg kézműves technikát és ötletet bemutató kiadvány kapható (ld. http://www.csinaldmagad.com/index.php?muv=konyv&kiadvany=ks). A hozzávalókat pedig könnyedén beszerezhetjük a számos hobbibolt valamelyikében (boltokat ld. itt: http://kreativbolt.lap.hu). Íme még két érdekes internetes oldal:
- Barkácsötletek kisebbeknek http://ovisvilag.blog.hu/2009/02/09/teli_barkacstippek_ovodasoknak (nyomdázás, babakészítés, buborékfestés)
- és nagyobbaknak - http://www.alu-go.com (ez utóbbi oldalon hulladék alumínium italdobozból készítenek tárgyakat a lelkes modellezők)
- A zöld tudatosságot növelik a Thames & Kosmos összeszerelős és kísérletezős játékai, ld. a képen látható szélturbina, amely valóban áramot termel, amikor elkészül.
- Ha gyermekünk vevő rá, és időnk engedi, bábozzunk, rajzoljunk, énekeljünk, társasozzunk stb.
- Rajzolásban, házi feladat írásban elmerülő gyermekünk kezébe ne adjunk alkoholos filcet, az egészségre káros anyagokat tartalmazó írószereket. Keressünk vizes bázisú ragasztót/hibajavítót.
- A mai gyerekkönyv-kínálat elképesztően gazdag, be se férne a szobába az összes jó könyv – de szerencsére nem is muszáj mindent beszerezni! Ha gyermekünk szeret olvasni, vigyük el a könyvtárba, nézzünk körül a rokonok polcain, de cserélgethetnek könyveket az osztálytársakkal, barátokkal is. Jóval olcsóbb és talán az erdőkből is több marad, ha nem szerez be mindenki mindenből egy példányt.
- Ahelyett, hogy körbevennénk gyermekünket egy szekérderéknyi játékkal és kióvakodnánk a konyhába, reménykedve, hogy ellesz egy darabig, vonjuk be őt is a házimunkába. Főleg a kisebbek élvezik hihetetlenül, ha azt csinálhatják, amit a szüleik. Zöldségpucolás, padlósúrolás, konyhaszekrény pakolás – sokkal izgalmasabb, mint egész nap autózni a kanapén! Ne erőltessük, hagyjuk, hogy vegyen részt, amiben akar. Kicsit több lesz a takarítanivalónk, de a látvány megéri.
- Tartsunk rendszeres játékselejtezést – a játékokat, amit gyermekeink már eluntak, kinőttek, ajándékozzuk el, akár családon belül, akár jótékonysági szervezeteknek.
BÚTOROK
A bútorok esetében a funkció, az anyag és a rendelkezésre álló hely az elsődleges szempont. Gondoljuk át a tárolandó dolgok mennyiségét, gyermekünk igényeit, ízlését stb. Igyekezzünk harmóniát teremteni a szoba berendezései, padlóburkolata és a falszín között.
- Amennyire lehetséges, a bútor nőjön együtt gyermekünkkel, azaz hosszú távra vásároljunk! A bútorpiacon bőséges a kínálat junior ággyá alakítható kiságyakból, állítható magasságú íróasztalokból, székekből.
- Jóval kevesebb azonban a környezetbarát termékjellel minősített, alapanyagát és kezelését tekintve is „zöld” bútor (íme egy: http://www.mollbutor.hu/m_termeszet.html). Keressük a fenntartható erdőgazdálkodásból származó fából készült bútorokat, kerüljük a műanyagot.
- Vásárláskor kérdezzünk rá a felületkezelésre, mert a bútorok elkészítésekor használt szerek, ragasztók oldószerei még jó ideig párolognak. Vizes bázisú felületkezelés esetén nem kell aggódnunk. Bútorápoláshoz később használjunk olívaolajat.
- Környezetbarát kiegészítőket nem olyan nehéz találni (pl. fali akasztó, falilámpa – ld. www.kolyokvar.hu), egyes díszítőelemeket, lámpákat, tartókat magunk is elkészíthetünk.
- Az iratrendezők, mappák legyenek környezetbarát kartonból vagy fából.
- Fontos, hogy a beszerzendő bútor legyen alkatrészeire bontható, javítható, hasznosítható.
- Győződjünk meg róla, hogy a gyártó garanciát biztosít.
- A bútorhuzat készüljön természetes anyagokból, és feleljen meg az ergonómiai követelményeknek (ld. székek).
- Ha egyedi bútorra vágyunk, kis utánajárással találhatunk környezeti szempontokat figyelembe vevő bútorasztalost is!
A környezetbarát bútorok között egyre népszerűbbek az újrahasznosított hullámkartonból gyártott papírbútorok. Nem olyan tartósak ugyan, mint a fa bútorok, de rendeltetésszerű használat mellett 3 év garanciát így is vállalnak rá a gyártók. A gyárilag előkészített síklapok kézi hajtogatással és ragasztással nyerik el végleges formájukat. A kész elemek a mellékelt rajz és acélcsipeszek segítségével szerszámok és szakértelem nélkül összeállíthatóak. A bútorok minden eleme cserélhető, variálható, kombinálható. Jó hír a gyerekeknek, hogy a bútor felülete festhető (bár nem vizes bázisú festékkel), igény szerint dekorálható. (Gyártók: www.kartondesign.com, www.papirbutor.hu)
PADLÓBURKOLAT
- A szőnyeg, padló károsanyag-kibocsátása (ld. formaldehid) legyen alacsony, a padlót lehetőleg oldószermentes lakkal kezeljék, és a ragasztása is oldószermentes legyen.
- Igyekezzünk természetes anyagokat választani, ld. fa, parafa, növényi rost padlóburkolatok és szőnyegek (növényi rost padlóburkolatok: http://www.naturflor.hu/, tippek még: http://fenntarthato.hu/epites/termekek/epitoanyagok/termeszetes-padloburkolat).
- A szőnyegek esetében gyerekszobába különösen ajánlott a juta, mert finom puha tapintású (http://tudatosvasarlo.hu/otletek/show/45).
ELEKTROMOS BERENDEZÉSEK
Gyermekeink valószínűleg ellenkeznek majd, de elektromos berendezésből minél kevesebb legyen a szobában.
- Lehetőség szerint ne legyen TV, videojáték, nyomtató vagy számítógép a gyerekszobában, kivéve, ha utóbbi a gyermek tanulmányaihoz kell. Ha családon belül megbeszélhető, legyen egy közös, mindenki által hozzáférhető helyiség a “gépszoba”. Így talán elkerülhető, hogy a fiatalok hajnalig autóversenyezzenek, mozizzanak, „gépezzenek”, ahelyett, hogy rendesen kipihennék magukat. Az áramfogyasztásról nem is beszélve.
- A fő szabály mindenestre érvényes: kapcsoljuk ki a használaton kívüli berendezéseket (TV, DVD, számítógép, monitor, nyomtató stb.), ne hagyjuk őket készenléti üzemmódban. A Play Station-ök, számítógépek és szórakoztatóelektronikai készülékek a háztartás teljes áramfogyasztásának kb. 15%-át adják.
- Inkább LCD (folyadékkristályos) TV-t vegyünk, mert ezek a monitorok sokkal energiahatékonyabbak és az elektromágneses sugárzásuk jóval alacsonyabb a hagyományos katódsugárcsöves monitoroknál és tévéknél, illetve plazma tévéknél. A készülékek még újabb generációja, az Organikus Led-kijelző (Organic Leds – OLEDS) felére csökkenti az áramfogyasztást.
- Ne a TV és a számítógép legyen a gyerekek elfoglalásának fő eszköze! Videójátékok helyett menjünk biciklizni vagy sportolni a barátainkkal.
- Inkább laptopot használjunk, ne asztali számítógépet, mert előbbi kevesebbet fogyaszt.
- Vásárláskor mindig „Energy Star”címkével ellátott gépet vegyünk, és hacsak lehet olyat válasszunk, amelyen az uniós „virág” ökocímkét megtaláljuk (a címkéről bővebben ld. a Konyha fejezetben).
HŐMÉRSÉKLET, LEVEGŐ
- A szoba szigetelésénél, nyílászárók kialakításánál kövessük a nappaliban leírt alapszabályokat.
- Télen, a fűtési szezonban ne feledjünk párologtatni. Éjszakára húzzuk be a függönyöket, engedjük le a redőnyöket vagy csukjuk be az ablaktáblákat.
- Ne fűtsük túl a gyerekszobát sem! Alváshoz nagyobb gyerekeknél a 18-20 fok elég, kisebbeknél lehet 20-22 is.
- Nyáron, ha egy mód van rá, ne légkondicionálóval oldjuk meg a szoba hűtését. Nappal tartsuk csukva az ablakot, használjunk árnyékolókat, éjszaka szellőztessünk.
- Ne feledjük a szobanövények pozitív hatásait: párologtatnak, megkötnek számos káros anyagot és a környezeti nevelésben is aktív szerepet játszanak, amennyiben sikerül rábírnunk csemetéinket, hogy gondoskodjanak a náluk lakó növényekről.
További felhasznált és ajánlott irodalom
- Energia Klub és E-misszió Egyesület (2005) Energiáról okosan. Energiahatékonysági tanácsok a mindennapokra. Letölthető: http://www.energiaklub.hu/doc/kiadvanyok/energiarolokosan.pdf
- GreenDependent Egyesület (2008) Klímabarát otthonok. Letölthető: www.greendependent.org/anyagok/Klimabarat_otthon.pdf
- Hajtman Á., Pál J., Simon G., Újhelyi K., Vizi O. (2006) Hétköznapi mérgeink. Levegő Munkacsoport. Letölthető: http://www.levego.hu/konyvtar/olvaso/hetkoznapimergek.pdf
- „Csináld magad!” könyv a gyerekszoba berendezéséhez: Babaszobák, gyerekszobák - http://www.csinaldmagad.com/index2.html
- Kétezeregy Kiadó, Az elveszett boldogság nyomában. http://www.libri.hu/konyv/az-elveszett-boldogsag-nyomaban.html További információ a kötődésről és hordozásról: http://www.kotodes.hu; http://www.mamami.hu
A projektet támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.
Publikálás dátuma: 2009. 09. 19. 16:45
Készítette: GreenDependent Egyesület, 2009. 09. 15. 13:09
Utoljára módosítva: Medgyasszay Péter, 2010. 01. 03. 17:54









