Ön itt áll: Főoldal Leírások Épület Energiagazdálkodás Épületek hőenergia fogyasztásának meghatározása
Kapcsolodó keresések
Egyszerű keresés:
 
Olyan oldalak keresése, amelyek kapcsolódnak ahhoz amire rákattintok:  
Összetett keresés:
 
Olyan oldalak keresése, amelyek a bepipáltak közül
  Épületfizika
  Épületgépészet
  Fűtés
  Norvég támogatás segítségével létrehozva/módosítva
mindegyikhez
bármelyikhez
kapcsolódnak.
 
Bejelentkezés


Elfelejtette jelszavát?
Új felhasználó?
Támogatóink

2009-ben:

Támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson
és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.

norway grants
eea grants
NFUKvVM

2007-ben:

Környezevédelmi és Vízügyi Minisztérium

2006-ban:

Környezevédelmi és Vízügyi Minisztérium
Naplopó Kft.
Nemzeti Civil Alapprogram
Soros Alapítvány
Szakszer Kft

2005-ben:

Kardos Labor
Naplopó Kft.
Orange6 Kft.
Seeger Engeneering AG
Soros Alapítvány

2004-ben:

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Naplopó Kft.
Nemzeti Civil Alapprogram
Szakszer Kft.

2003-ban:

Környezevédelmi és Vízügyi Minisztérium
Szakszer Bt.
Szécsi Ilona

S. P. Office Kft.
Irtekis Kft.

 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek

Épületek hőenergia fogyasztásának meghatározása

Épületek hőenergia fogyasztását több tényező összegzésével lehet meghatározni. Ezek közül a legfontosabbak figyelembevételével a következő jellemző paramétereket szokásos meghatározni:

Épületek hővesztesége

Egy épület hővesztesége egy d napos periódus során az alábbi:

Qh = 24 (ΣkiAi + 0.34 • B • Va) (Ti-Tme)*d (Wh)

ahol a zárójelben szereplő kifejezés első tagja az épület határoló szerkezetein keresztül vezetéssel távozó, un. transzmissziós hőveszteség, míg a második tag a szellőzési hőigény, azaz a szellőző levegő által az épületből eltávolított hő.

A kifejezésben szereplő változók:

k - az épület külső burkolata i-edik elemének hőátbocsátási tényezője (W/m2, K)

A - az épület külső burkolata i-edik elemének felülete (m2 )

B - átlagos légcsere az épületben (l/h)

Va - az épület légtérfogata (m )

Ti az átlagos (komfort vagy eredő) hőmérséklet az épületben (°C)

Tme átlagos külső hőmérséklet a vizsgált periódus során (°C)

d - a vizsgált periódus hossza napokban (nap)

Szerk: Az építészek ma gyakrabban használják a 7/2006 TNM rendeletben leírt jelöléseket, amelyek ugyan ezt az összefüggést határozzák meg.

 

A (k), (Szerk: manapság inkább U) hőátbocsátási tényező értékét az alábbi összefüggés adja:

k vagy U = 1 / (1/αi + Σ djj + 1/αi)

ahol αi belső oldali hőátadási tényező (W/m2, °C)

αe külső oldali hőátadási tényező (W/m2, °C)

dj a j-edik réteg vastagsága (m)

λj a j-edik réteg hővezetési tényezője (W/m, °C)

 

Ha azt a tényt is figyelembe vesszük, hogy az épületek homlokzatán a hőhidak miatt a hővezetés általában nem egydimenziós, akkor az előző kifejezés helyett pontosabb a hőhidak hatását is kifejező alábbi, a ke un. eredő hőátbocsátási tényezőt leíró összefüggés:

ke vagy Ur = A*krt + Σ lj*kij) / A

ahol

A - a belső oldali homlokfelület (m2 )

krt - a rétegterv hőátbocsátási tényezője

lj - a j-edik hőhíd hossza (m)

kij - a j-edik hőhíd vonalmenti hőátbocsátási tényezője (W/m)

Szerk: Itt fontos tisztázni, hogy a 7/2006 TNM rendelet a három hőátbocsátási tényezőt ismer: 1) U: hőátbocsátási tényező; 2) Um: átlagos hőátbocsátási tényező (itt a szerkezeti hőhidak, mint szarufák hatását kell figyelembe venni); 3: Ur: hőhidak hatását kifejező szorzóval korrigált („eredő”) hőátbocsátási tényező (itt kell figyelembe venni a szerkezet geometriai hőhidait). A hőhidaknál jellemzően nem k, hanem ψ jellel jelöljük a vonalmenti hőátbocsátási tényezőt.

Épületek nettó fűtési hőszükséglete

Az épületek tényleges hőszükségletét a hőveszteségek és a hőnyereségek összegeként kapjuk meg. Az épületek hőnyeresége két részből tevődik össze:

  • a belső hőfejlődésből és
  • a napsugárzási hőnyereségből.

 

a) A belső hőfejlődés

Az épületen belüli emberi jelenlét (az anyagcsere) és a különböző emberi tevékenységek (világítás, főzés, mosás, hajszárítás, TV stb.) hőfejlődéssel járnak, és így hozzájárulnak az épület fűtéséhez. A felszabaduló hőnek azonban csak egy részét tekinthetjük a fűtés szempontjából hasznosnak (pl. a melegvíz a csatornába távozik, és hőjének nagy része kárba vész).

Legyen az épületben egy adott periódusban disszipálódott hasznos energia mennyisége Qin (Wh). Ennek az épületen belül felszabaduló energiamennyiségnek köszönhetően a fűtési rendszernek nem kell az előírt Ti hőmérsékletet előállítania, hanem elegendő egy alacsonyabb, Tnh belső hőmérsékletet biztosítania.

Egy adott d nap hosszúságú periódusra a hőnyereség:

Qinu = 24* d (Σki -Ai + 0.34 B*Va) (Ti - Tnh) (Wh)

Szerk: A 7/2006 TNM rendelet terminológiája szerint a hőigény a belső nyereségek miatt a következő tétellel csökkenthető: ZF*AN*qb; ahol ZF:a fűtési idény hosszának ezredrésze; AN: a fűtött terület nagysága; qb: a belső hőterhelés fajlagos értéke.

 

b) A napsugárzási (passzív) hőnyereség

A napsugárzásnak köszönhetően egy fűtetlen és lakatlan épületben - kellően hosszú periódust pl. egy hetet vagy 10 napot vizsgálva - a belső hőmérséklet magasabb, mint a külső hőmérséklet.

Gyakran előfordul azonban az is, hogy a napsugárzás következtében túlmelegszik egy helyiség, azaz a rendelkezésre álló szoláris energiának csak egy része hasznosul. Az épületbe bejutó hasznos napenergia mennyisége: Qsol,u (Wh).

Qsol,u = 24* d (kiAi + 0.34 BVa) (Twh - Tem) (Wh)

Ennek a hasznos energiamennyiségnek köszönhetően a fűtetlen és lakatlan épületben a belső hőmérséklet (Twh) magasabb, mint a környezet átlagos hőmérséklete az adott periódusban.

Szerk: A 7/2006 TNM rendelet, illetve egyéb, alaposabb hőtechnikai méretező szoftverek szerint a hasznosítható napsugárzás számításának fenti elméleti igazságán túlmenően részletesen kidolgozott szabályai, eljárási módjai vannak.

 

Figyelembe véve a hőveszteséget valamint a belső hőfejlődésből és napsugárzásból adódó hő-nyereségeket, meghatározhatjuk egy épület nettó fűtési hőszükségletét:

Qnh = Qh - Qinu – Qsol,u (Wh)

vagy helyettesítve a kifejezéseket

Qnh = 24* d (Σk* A + 0.34 BVa) (Tnh - Twh) (Wh)

illetve a fogyasztást MJ-ban fejezve ki:

Qnh = 0.0864d (Σk* A + 0.34 BVa) (Tnh - Twh) (MJ)

Épületek tényleges fűtési hőszükséglete

Az előző összefüggés által kifejezett hőszükséglet a valóságban eltér a tényleges hőszükséglettől, mivel a fűtőberendezés hatásfokát is figyelembe kell venni. A tényleges höszükséglet Qec egy adott időtartamra:

Qec = Qnh / ηs

Ebben az összefüggésben ηs a szezonális hatásfok, melynek értéke általában:

ηspsdses

ahol ηs - a szezonális hőtermelési hatásfok

ηds - a szezonális hőelosztási hatásfok

ηes - a szezonális hőemissziós hatásfok

Magától érthetődik, hogy a három hatásfokot jelentősen befolyásolja a szabályozás milyensége és hatásfoka. Ezekre a tényezőkre, mint a tényleges energiafogyasztást lényegesen módosító faktorokra, az energia hatékony felhasználása érdekében, jelentős figyelmet kell fordítani.

Az épületek tényleges fűtési hőszükségletét egész évre (a fűtési időszakra) szokták kiszámolni és a fűtött helyiségek alapterületével osztva az épület éves fajlagos fűtési energiaigényeként (kWh/év, m2) az egyik legfontosabb minősítési adatként kezelik.

Ez az oldal a "Tudásbázis a fenntartható fejlődésért..." projekt keretében készült.
A projektet támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.

NFÜNorway Grants - norwegian financial mechanismeea grants - EEA Financial Mechanism - Iceland, Liechtenstein, NorwayKörnyezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Publikált oldal: Ezt az oldalt a FÖK munkatársai tartalmilag megfelelőnek ítélték.
Publikálás dátuma: 2010.01.28. 12:25
Készítette: dr. Barótfi István, 2009.12.17. 10:12
Utoljára módosítva: Medgyasszay Péter, 2010.01.28. 12:25


Creative Commons License

A fenntarthato.hu oldalainak tartalma Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-úgy add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
Ha az itt található anyagokat ezzel ütköző módon szeretné felhasználni, lépjen velünk kapcsolatba!