Fűzépítés

Az ember ősi vágya az élő elemmel történő építkezés. Ennek egyik hagyományos formája a fűzépítészet, amely a közösséggel és a természettel való összefonódást erősíti. A kertészeti kultúra és a fűzvesszőből való fonás mesterségének fogásait ötvözve nem csak a természeti világ iránti felelősség kérdéseit feszegeti, hanem közös teret hoz létre az építészet, a tájépítészet és a tájművészet között. Fűzépítéskor a fűz kiváló gyökeresedési hajlamára alapozunk, ami lehetővé teszi, hogy levágott vesszőkből állítsuk össze építményünket. A levágott fűzvessző hajlékony, erős és legfőképpen élni akar. Ha fény- és vízigényét kielégítjük, a fűz szinte bármilyen körülmények között jól érzi magát, megered és szépen fejlődik. Bírja, sőt szereti a metszést, azt gyors és dús növekedéssel hálálja meg. Vesszői erősek, rugalmasak, hajlékonyak, ezért a fűzfa alkalmas olyan önhordó szerkezet létrehozására, ami az elültetést követően meggyökeresedik. Nem kell gyökeres, esetleg évekig nevelt, gondos ültetést igénylő növényekkel bajlódnunk. Ez teszi a füzet a mai rohanó korban olyan kedveltté. A fűzépítmény időben rendkívül gyorsan változik. Ültetéskor a levéltelen vázrendszer látványa érvényesül. Egy év múlva a szerkezet kívülről már alig látható, az új, gyakran 1,5-2 méteres hajtások átalakítják a formát és lehetőséget teremtenek az építés folyamatos folytatására. Később az új hajtások évről évre változó külsőt kölcsönöznek az építménynek. Idővel a túlnőtt vesszőket megmetszve dúsul az élő szerkezet lombja, az elültetett vesszők megerősödnek, megvastagodnak, a kezdetben kötözött csomópontokat felváltják az összenövések, így a létesítmény egyre erősebb és masszívabb lesz. Megerősödött gyökérrendszere nem igényli már az intenzív öntözést – rendszeres és alapos öntözés mellett már az első évben kellőképpen megerősödik a gyökérzet, a továbbiakban csak aszályos időben szükséges a csapadékpótlás. Ideális ültetési időszak a koratavasz, bár a fűz igénytelensége és növekedési hajlama miatt a fagyok kivételével az év bármely időszakában telepíthető, megfelelő vízellátottság mellett könnyen gyökeret ereszt. Ültetésnél ajánlatos figyelembe venni az ültetési naptár által kijelölt időszakokat. A fűz egyvalamit nem szeret: az árnyékot. Növekedési ereje, életképessége már félárnyékban is csökken, nem hajt és hiába kap elég vizet, a vesszők lassan elhalnak.

Tartalom

• A fűzépítés technikája
• A fűz
• Megvalósut példák Magyarországról
• Felhasznált irodalom

A FŰZÉPÍTÉS TECHNIKÁJA

Alapanyag

A fűzépítéshez nem a kosárfonáshoz használatos egy éves vesszők szükségesek, hanem az 1–4 cm vastag, 3–6 méter hosszúságúak, ugyanis az idősebb vesszők könnyebben meggyökeresednek. Lehetőleg elágazás mentesek legyenek, azaz a sűrű állományból érdemes kivágni (legjobbak a bottermő ültetvények, vagy a néhány éve felhagyott, kosárfonóvessző termelésre létrehozott telepek). Az anyagszükséglet számításához abból indulhatunk ki, hogy 100 db 2 m-es vessző súlya kb. 10 kg.

Eszközök és előkészítés

Az építés során használatos szerszámok: ásó, lapát, csákány, esetleg lyukfúró, kisebb lyukakhoz min. 20 mm-es vasrúd, pajszer, ágvágó, metszőolló, fejsze, drótvágó, harapó- és kombináltfogó, legalább 4 cm széles racsnis rakományrögzítõ heveder. A fűzépítés az a munka, amelyhez legalább tíz jókedvű ember kell. A fűzépítmény megtervezését segítheti, ha elõbb makettet készítünk. Az 1:20 léptékû, vékony szálú cirokból jól elkészíthető makett fûzépítményünk főbb jellemzőit jól képes modellezni.

Az építés menete és technikái

Először tűzzük ki az építmény helyét, majd nekiállhatunk a gödörásásnak és a kötegelésnek. A gödrök legalább 80 cm mélyek legyenek. Ha erősen hajlított szerkezetet akarunk építeni, akkor is függőleges ültetőgödröket alakítsunk ki.
Kötegelés előtt a vesszőket megtisztítjuk, az elágazásokat levagdossuk, a levelektől, gallyaktól megszabadítjuk. A kötegek lehetőleg vegyes vastagságúak legyenek, belül néhány vastagabb ággal. Hosszú – 8- 12 méteres – kötegek összeállításánál toldanunk kell, a toldások egyenletes eloszlással, 1-3 méteres átfedéssel készüljenek, különben a köteg hajlításkor megtörik. A hosszú kötegnek legalább 25 cm vastagnak kell lennie, a vége felé egyenletesen szûkülő keresztmetszettel. Az eleve ívesen kötött kötegeknek nincs tartása, csak súlya. A kötegek összeállításához ezért vízszintes helyen lássunk hozzá. Jelöljük ki a kötegek hosszát, majd álljunk neki a köteg összerakásának. Ha elegendő vesszőt hordtunk oda, igazítsuk össze a vesszőket és ideiglenesen szorítsuk meg a köteg alját. A köteget tûzködjük tele újabb vesszőkkel addig, míg a teljes keresztmetszet telítődik vesszőkkel, majd a huzallal alakítsuk ki a végleges kötést. A drótozás során lehetőleg ne sértsük meg a vesszők kérgét. Így haladjunk a köteg vége felé, 60-80 centiméterenként ismételve a kötözést.
A kötegek felállításához, hajlításához és átmeneti rögzítéséhez vastag kötelek kellenek. Eddigi gyakorlatunkban az 1,8-2,4-milliméteres féllágy acélhuzal vált be legjobban. Minden táborba vittünk 5 milliméteres kender- és PPTex köteleket, de a kötések az első esőben meglazultak, így a köteleket később csak díszkötésekre és 2 méter magasságig a drótozások elfedésére alkalmaztuk. Az ültetőgödröket a köteg behelyezése előtt locsoljuk be. A felállított kötegek tövét erősen be kell csömöszölni és meg kell öntözni. Ha túliszapoljuk a gödröt, a földet nem tudjuk eléggé betömöríteni, így a köteg eldőlhet.
Oldalfalak, tetőzetek kialakítására a tartókötegek közeit fiatal vesszőkből fonhatjuk be különféle fonásmintákkal.
Az elültetett kötegeknek az alsó, földben lévő vesszői hajtanak ki. A nagyobb építmények toldásra használt, földbe nem került vesszői 4–5 év alatt elkorhadnak. A szerkezet akkor lehet tartós, ha az új hajtásokat az első években nem vagdossuk le, hanem a halott vesszőkre erősítjük, így fokozatosan az egész fûzépítményt élő szerkezetté alakítjuk.

Erős fényigénye miatt a fűzépítmény belseje felé a fűz nem hajt. Gondozás (kötözés, metszés) nélkül építményünk néhány év alatt nagyra nőtt bozót képét veszi fel, miközben a belső tere nem csökken, belülről a szerkezet tisztán látható.

Mi építhető belőle?

Fűzből építhetők (ültethetők) közösségi terek, kápolna, színpad, információs táblák tartószerkezete, vadászles, kilátó, árnyékoló, gépkocsibeálló, kerti térrács, kerítés, kapu, kutyaól, kerti pad, búvóhely, szaletli, forrásfő, támfal és kisebb híd is.

A FŰZ

Elterjedt fűzfajaink a fehér fűz (Salix alba), csöröge vagy törékeny fűz (Salix fragilis), a serevényfűz (Salix rosmarinifolia), a mandulalevelű fűz (Salix triandra), a babérfűz (Salix pentandra), a kecskefűz (Salix caprea), a rekettyefűz (Salix cinerea), a boroszlánképű fűz (Salix daphnoides) és a kosárfűz (Salix viminalis).
Van közöttük 1 méteres alacsony bokor, de 15 méteresre megnövő, termetes fa is. A fűzek meghatározása gyakran nem könnyű, pedig munkánk eredményessége múlhat rajta.

A leggyakoribb fűzek ismertetőjegyei:

KECSKEFŰZ – Termőhelye: Hegységi és lapályi erdeinkben mindenütt megtaláljuk. Bár szereti a nedves, üde talajt, termőhelyéhez gyorsan alkalmazkodik, és száraz, meleg homokon, köves, sziklás hegyoldalon is megél. Jól tűri a szélsőséges meleget és hideget. Árnyéktűrőbb mint a többi fűz. Alakja: Magas cserje vagy alacsony fa. Néha eléri a 8–10 méteres magasságot is. Piacon árult barkás vesszőit mindenki ismeri. Hajtásai zöldesszürkék vagy zöldesbarnák, gyakran molyhosak.
KOSÁRFŰZ – Termőhelye: folyópartokon és réteken alkot bokorfűzeseket. A nedves, agyagos és vályogos talajokat kedveli, a lápi és tőzegtalajokon nem marad meg. Hajtásai zöldessárgák, fényesek vagy molyhosak. Utóbbiak általában vastag belűek.
FEHÉRFŰZ – Termőhelye: jól tűri az éghajlat szélsőségeit. A korai és kései fagyokkal szemben egyaránt érzéketlen. A száraz nyarakat is bírja, ha gyökere eléri a talajvizet. Legjobban az üde, nedves, laza talajokon növekszik. Elviseli az időszakos elárasztást is. Alakja: a fűzek közül a fehérfűz éri el a legnagyobb méreteket. Zárt állásban törzse egyenes, szabad állásban rövid, gyakran elhajló. Ágai vékonyak, messze terjednek, végük lelógó. Hajtásai fényesek, ezüstösen szőrösek, de később lekopaszodók, vöröses vagy zöldessárgák.
TÖRÉKENYFŰZ – Termőhelye: Hasonló a fehérfűzéhez, de a kötött talajt jobban, a hosszan tartó elárasztást kevésbé viseli el. Hazánkban inkább a domb- és hegyvidéki patakok, valamint a Tisza és a Balaton mentén található. Alakja: másodrendű fává nő meg, törzse azonban rendszerint görbe, ágai és hajtásai – főleg az elágazásoknál – könnyen, csattanó hanggal törnek. Hajtása fénylő, sárgásbarna, a napos oldalon gyakran vöröses, az árnyékos oldalon zöldesszürke. Fája értéktelen, vesszői fonásra nem alkalmasak, mert törnek.

Megvalósult példák Magyarországról

Tájkiállítás fűzkapuja, Bonnya, 2002. április
A tájkiállításra a fűzépítmény alagútján keresztül lehetett bejutni. Az építménynek volt élő része és kialakítottunk font díszítőelemeket is. Az eredés elősegítésére a vesszők végét bevágtuk és búzaszemet tettünk bele.
Fűzépítő alkotótábor, Szombathely, 2003. március
Szombathelyen, a Kalandváros játszótéren valósultak meg nagyszabású fűz-álmaink. Épült három, négyöt méter magasságba is felnyúló tüskeárnyékoló, hasonló szerkezetű kisebbek, lugas, a kicsiknek 150 méter hosszú alagút-labirintus-rendszer, a játszótér hátsó bejárata nyitott szájú sárkányfejet formáz. Nyár közepére az egyébként látványos szerkezetek elvesztették vázszerűségüket, nyár végére méteres hajtásokat hozva óriási összefüggő bokroknak tűntek. A tél közeledtével lombjukat levetve újra a szerkezet került előtérbe. A kötegek két-három éves vesszőkből, dróttal összefogva készültek. A fűzépítésre kiváló minőségű fűzvesszőink voltak Ikervárról és Csényéről. A fűzépítmények megvalósítását Gróf András vezette. Kapolcsi fűzépítő tábor, 2003. május
Kapolcs határában, az Ilona-malom kertjében készült ez az útról is jól látható szerkezet. Célunk itt is az volt, hogy kis közösségi teret alkossunk, ami árnyékos, szellős és nyári szabadtéri foglalkozásoknak adhat helyet. Az egész kicsik is ez alatt játszanak, de a nyaranta megrendezett kosárfonó táboroknak is ideális helyszíne a fűzépítmény. Az építéshez több mint két hónapja levágott fűzvesszőket használtunk, mégis – bár nem túl nagy eréllyel – kihajtottak a kötegek. A levágott vesszőket eleinte rendszeresen locsolták a kiszáradás ellen, később a helyszínen az Eger-patak medrében áztak. Ez annyi nehézséget jelentett, hogy a vesszők egymásfél méter magasságban is gyökeret hajtottak, ezek később természetesen leszáradtak, lemerítve a vesszők erőtartalékait.
Zentai Ifjúsági Játékok gyermekjátszóhelyének kapuja, 2003. július
A Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezetének „Nyári Ifjúsági Játékok” rendezvényén került megépítésre egy élő fűzkapu. A helyszín Zentán, a Tisza-parti Népkertben volt. A kis méretű, vidám, kezeit égbe nyújtó emberkét megformáló kaput a rendezvény lelkes szervezőivel készítettük el. A gyermekfoglalkozások és kézműves műhelyek látogatóit kértük fel a kapu öntözésére, felhíva a figyelmet a kert gondozására.
Galvani úti kálvária kerítése és fűzkápolna, Budapest, 2003-2004.
A kerítésépítésre egy hónappal korábban levágott vesszőket használtunk, amelyek eredése így is 80–90 %-os volt. A gyártelep és a kálvária között 4 méter magas kerítést ültettünk erősen törmelékes talajba. A kálvária mögött lévő Szűz Mária-szobor fölé a következő évben emeltünk fűzkápolnát. A kápolna lelkes fiatalokkal és a hívekkel együtt készült.
Csíkkozmási kaláka, 2003. augusztus
A kaláka során 5 méter magas fűzkápolna épült. A táborból 5 ember 4 napig szedte és levelezte a fűzvesszőket. Az építmény a csíkkozmási népi gyógyfürdő felújításának keretében készült, a fürdő területén, kissé távolabb a medencéktől. A nedves lápréten korábban közel s távol nem akadt árnyékot nyújtó fa, ahol több ember pihenhetett volna. A hely adottságai ideálisak voltak a fűz számára, így az augusztusban levágott és szerkezetté összefogott vesszők még az évben félméteres hajtásokat hoztak. A fűzépítmény kápolnának készült, ahová a gyógyfürdőzés után pihenni, elcsöndesedni, imádkozni térhet az ember. A tizenkét lábú szerkezet közepén embermagasságú Babba Mária rovásírásos sztélé áll, a szikla fölött égre néző kerek ablak. A terület mocsaras volta miatt a kupola belső tere pallóburkolatot kapott, mely sugarasan veszi körbe a középen álló követ. A burkolat külső ívén egyszerű rönkpadokat helyeztünk el.
I. Bakonyalji kaláka, Kislőd, Csurgó- kút, 2003. augusztus
A Csurgó-kút kedvelt kirándulóhely, ahol három falu – Farkasgyepű, Kislőd és Magyarpolány – lakosai gyakran töltenek el egy-egy hétvégét. A tábor idején két építmény, és információs táblák tartószerkezetei, a turistaút mentén erózióvédelmi fonatok készültek. Alapanyagként fehérfűz állt rendelkezésünkre, amiről hamar kiderült, hogy merevebb és ráadásul törékenyebb a szombathelyen használt fajoknál.
II. Bakonyalji kaláka, Magyarpolány, Hivel, 2004. április
A kaláka célja Magyarpolányban, a Hivelben – ahol hajdanán a falusi fiatalok a megrekedt vízben még fürdőzni is szoktak –, közösségi tér kialakítása. A tér a falu egyik kapuja, ebből az irányból a szőlőhegyről jövők és a gyalogos turisták térnek vissza a faluba. A fűzépítés első éveit lezártuk. Az alapkísérleteken túl voltunk, legalábbis tapasztalatot szereztünk arról, mit tud a fűz, milyen a hajlékonysága, a tartóereje, a tehetetlensége. A fűzépítményre belső pályázatot írtunk ki. A feladat az volt, hogy a fűzépítmény, mivel a falu szélén áll, ne legyen tömbszerű, inkább kapu jellegű. A falu fölötti erdőben található a Szent kút, ahol a forrás védelmére fűzpalástot fontunk, amely betakarja, védi a kutat. A palásthoz fából faragott Mária-fejet illesztettünk. Kászonújfalui kaláka, 2004 A fűrdőépítő kaláka során fűz támfalakat és a pallóhíd pihenőjéhez 4 méter magas fűzsátrat készítettünk. A vesszőket a közeli patak mentén tudtuk megszedni, majd szekérrel fuvaroztuk a helyszínre. Mivel a fűzsátor időszakosan vízállásos területre került és a nyár során sok eső esett, egy hónap múlva már szépen hajtottak a vesszők. A támfalak szőrös hernyóként tekeregnek a hegy lábánál.

Felhasznált irodalom