OT delegáltak beszámolója az OTT 2006. évi munkájáról
Dönsz Teodóra (MTVSZ) és Kovács Bence (FÖK) delegáltak beszámolója az Országos Területfejlesztési Tanácsban 2006. folyamán végzett munkáról.
A 2006. évben a kormányzat show-hivatallá degradálta az Országos Területfejlesztési Tanácsot.
Az év elején még két ülést megtartottak (jan., febr.), majd a két választási kampány ideje alatt az OTT működését teljesen szüneteltette a kormányzat. Ez részben a területfejlesztés mint felelősségi terület intézményeinek többszöri és egyre áttekinthetetlenebb átszervezésének tudható be. (Jelenleg a Lamperth Mónika által vezetett Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumon belül Dr. Szaló Péter szakállamtitkár felel a területfejlesztési és építési ügyekért.) Szeptemberben és novemberben volt még egy-egy ülés: az előbbiről minimál jegyzőkönyv készült igen hiányos tartalommal, az utóbbiról azóta sem küldték ki a jegyzőkönyvet. (Lásd 2006. II. félév)
Az év folyamán tárgyalt témákat dominálta a fejlesztéspolitikai tervezés. A különböző dokumentumokhoz zöld oldalról rendszeresen adtunk le tartalmi véleményt, tolmácsoltuk a több szervezet által készített, aláírt állásfoglalásokat, így az augusztusban mintegy 300 civil szervezet által a Társadalmi Megújulás Operatív Program tartalmával kapcsolatos állásfoglalást is. Emellett rendszeresen felszólaltunk a partnerség széleskörű érvényesítése, az érdemi társadalmi részvétel biztosítása és környezeti vizsgálatok folytatása érdekében a különböző tervezési folyamatok, monitoring, fejlesztési célelőirányzatok elosztása terén. Az első két ülésen még igyekezett a kormány pozitívan hozzáállni a javaslatainkhoz: egy-egy kérdés kapcsán ígérték, utánanéznek a dolgoknak, vagy egyeztetést ajánlottak az Országos Területfejlesztési Civil Egyeztető Fórumnak. Persze ekkor is tömegével voltak olyan kérdések, felvetések, amelyeket meg sem hallottak, vagy kitérő választ adtak. A két őszi ülésen azonban ez a gyakorlat vált általánossá: érdemi válaszra egyetlen kérdésben sem méltattak. Írásos választ különben sem kaptunk soha az írásban beterjesztett észrevételeinkre, javaslatainkra, kérdéseinkre.
Az ülések elmaradása miatt a januárban elfogadott éves munkaterv felborult. Miközben több ülés elmaradt, a törvényhozási, jogalkotási munka folytatódott a tárcáknál, olyan ügyekben is, amelyekről kötelező lett volna kikérni az OTT állásfoglalását. Ezt az OTCEF és delegáltjai több ízben szóvá tettük. Kétszer írásban is megfogalmaztuk aggályainkat Gyurcsány Ferencnek és Lamperth Mónikának. Először nyáron a (parlamentben végül elbukott) területfejlesztési törvény tervezett módosításának társadalmi vita nélküli beterjesztése miatt, majd október 11-én nyílt levélben nehezményeztük az OTT megkerülését. Leveleinkre érdemi választ nem kaptunk, arról azonban biztosítottak, hogy a civil delegálási rendszeren nem kívánnak változtatni. (További részletek a sajtószobában találhatók)
A delegálti tevékenységről, így a megtartott, és elmaradt OTT-ülésekről, a levelezésekről folyamatosan beszámolunk a http://fenntarthato.hu portálon.
Budapest, 2007. február 5.
MTVSZ FÖK
a természetvédelmi szervezetek a környezetvédelmi szervezetek
delegáltja. delegáltja.
Készítette: Kovács Bence, 2007. 02. 21. 17:12
Utoljára módosítva: None, 2007. 02. 21. 17:28





