FÖK vélemény a területek biológiai aktivitásértékének számításáról szóló rendelettervezetről
A FÖK véleménye szerint szükséges a település közigazgatási területének biológiai aktivitásértékét folyamatosan nyilvántartani és nyilvánosságra hozni...
A Független Ökológiai Központ véleménye:
Nagyon hasznosnak tartjuk a biológiai aktivitásérték számításának bevezetését, de a megvalósításával kapcsolatban több aggály is felmerül, különösen a hatósági összevonások és leépítések okán.
Az Étv meghatározza, hogy a település biológiai aktivitásértéke nem csökkenhet, ugyanakkor nem utal sem az Étv., sem e rendelettervezet, hogy a település közigazgatási területének biológiai aktivitásértékét fel kell-e mérnie az önkormányzatnak, azt nyilvánosságra kell-e hozni, stb.
Ezért javasoljuk, hogy a környezetvédelmi törvényben meghatározott települési környezetvédelmi programban kötelező legyen szerepeltetni a település közigazgatási területének biológiai aktivitásértékét illetve ennek változását (növelését, mivel csökkenése az Étv. szerint nem megengedett). Így lehetősége nyílik a lakosságnak is rendszeresen (legalább 2 évente) nyomon követni a település zöldterületgazdálkodási mutatóját.)
Indoklásként megjegyzendő, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 47. § (1) bekezdésének i) pontja szerint a települési környezetvédelmi programnak tartalmaznia kell a zöldterületgazdálkodáshoz kapcsolódó feladatait is.
Budapest, 2007. január 24.
Háttérinformációk:
Publikálás dátuma: 2007. 01. 25. 13:19
Készítette: Kovács Bence, 2007. 01. 25. 13:37
Utoljára módosítva: None, 2007. 01. 25. 14:40





